2014. február 1., szombat

A közösségszervezés alapjai - beszámoló egy képzésről

2014. 01.22-26. között 5 napos közösségszervezés képzésen vettem részt Kunbábonyban a Szülőszövetség képviseletében. Szeretnék néhány mondatban beszámolni a képzésről.

A képzés előtt az első alkalom a programindító találkozó volt 2014. 01.10-11-én, melyen bemutatták a Civil Kollégiumot, ahol a képzés folyik, majd a résztvevő szervezetek mutatkoztak be. Továbbá a közösségszervezésről és fenntarthatóságról tartottak előadást a Civil Kollégium és a program vezetői. Számomra teljesen új dolog volt, mert még nem vettem részt ilyen képzésen.

Második alkalommal a közösségszervezés alapjaival ismerkedhettünk meg 5 napon keresztül. Sokat tanultam a programban a képzőktől, akik hasznos, tanulságos és érdekes előadásokat tartottak a közösségszervezésről és az ahhoz kapcsolódó témákról.

A különböző civil szervezetek tagjai is sok információval szolgáltak, akik hátrányos helyzetű emberek ügyeit képviselték. Nagyon kedves és érdekes embereket ismerhettem meg!

A csoportmunkák is nagyon jók voltak, mert életszerűen eljátszott ügyekben a tanultak alapján sikereket értünk el. A hátrányos helyzetű emberek sorsában javulás történt, elérték céljaikat. (Bár a valóságban is így lenne!)

Szándékom a tanultakról átadni a hasznos információkat a Szervezetünk többi tagjának is, hogy erősebbek, tájékozottabbak legyünk ügyeink, céljaink megvalósítása érdekében.
Szeretném, ha Egerben is lennének hasonló képzések - ezt felvetettem ott is.

Köszönettel tartozok a Szülőszövetségnek azért, hogy részt vehettem a Norvég Támogatási Alappal induló 2 éves képzési programján, és azoknak, akik részt vettek a programban. Kissé fárasztó, de hasznosan töltött 5 nap volt!

Azt tudom tanácsolni, hogy minél többen vegyetek részt a programban!

Orbán Ferencné Ancsa
Kisköre, 2014. 01. 31.