2014. október 13., hétfő

Nyári visszapillantó: Tiszaparti találkozó 2014

2014. augusztus 13-án Poroszlón jártunk, ahol a Szülőszövetség elnöke, Domán Zoltán és családja látott minket vendégül. Már több éve tartunk ilyen találkozókat nyaranta, mindig nagyon jól érezzük magunkat, de az idei valahogy számomra több volt.

Csodálatos időt fogtunk ki. Nagyobb része a családoknak már délelőtt megérkezett, volt, aki busszal, autóval vagy éppen kerékpárral. Jól esett látni, ahogy mosolyogva, kedvesen üdvözlik egymást a családok. Míg az ebédre várakoztunk, sétálgattunk a parton, úgy éreztem, mintha egy kis faluba élnénk mindannyian. Itt-ott kis csoportokba álltak be az emberek, megálltunk, beszélgettünk, jókat nevettünk. A gyerekek soha ennyi simogatást, kedvességet nem kaptak egy nap, mint ezen a napon. Közben besegítettünk a főzés előkészítésébe és jókat falatoztunk a görögdinnyéből. Eljött az ebéd ideje, amit már nagyon vártunk. Dománné Ágika, jóvoltából egy nagyon ízletes gulyásban volt részünk, amit tiszta szívből köszönünk neki.

Délután Zoltán ajándékaként egy hajókiránduláson vettünk részt. Szintén csodálatos élményt nyútjott felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Mikor visszaérkeztünk, egy vállalkozó felajánlásaként tehéntejet osztottak szét a családoknak. Sajnos eljött az idő, indulni kellett haza. Még egyszer köszönet mindenért a Domán családnak, és nagyon sajnálom azokat a családokat, akik nem tudtak eljönni, remélem, jövőre újra ugyanitt.

Különösen jelentős volt a számomra, hogy meghívást kapott és el is fogadta az ÉFOÉSZ vezetősége, mert igen fontos az összefogás a szervezetek között is, és egymás támogatása.

Ragó Sándorné Icus, Eger
2014. október 2.

Képek a találkozóról.

2014. október 10., péntek

Beszámoló a Szülőszövetség őszi tagsági találkozójáról

2014. szeptember 24-én tartottuk meg őszi tagsági találkozónkat, amin két programot vegyítettünk. Meghívást kaptunk a Heves Megyei Védelmi Bizottságtól egy előadásra és egy ebédre, és utána tartottuk meg a csoportmegbeszélésünk.

A katasztrófavédelemről szóló találkozót Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja nyitotta meg, majd ezt követően a Heves Megyei Védelmi Bizottságtól Bozsákovics László tartott egy nagyon érdekes előadást, ami veszély esetére látott el hasznos tanácsokkal minket, katasztrófahelyzetben fogyatékos gyermekkel nehezebben mozgó szülőket. Ezt követően hallhattunk egy érdekes és nagyon átfogó előadást arról is, hogy kihez és hova lehet fordulni baj esetén. Ezt követően egy svéd asztalos ebédre került sor. Utána a saját csoporttalálkozónk keretében átbeszéltük a tagokkal az elhangzottakat és a Norvég Civil Alap által támogatott pályázatunk megvalósításának következő lépéseit, és megbeszéltük, kik lesznek a különöböző tevékenységek koordinátorai. Nekem nagyon hasznos volt a védelmi bizottság és a kataszrófavédelmi előadás. Jó hangulatban zajlott a találkozó.

Kun Attiláné Kati, Négyes, Borsod
2014. október 7.