Márciusban moderátorképzéssel indítottunk. A moderátor a csoportban az az ember, aki vezeti a beszélgetéseket. Az a feladata, hogy olyan légkört teremtsen, hogy minél több ember meg merjen szólalni, minél többen meg is hallgassák egymást, és a beszélgetést mindeközben mederben tartsa. Az eszmecserének legyen eleje és vége, és a résztvevők azt érezhessék, közösen hozzák meg a döntéseket. Egy-egy metaforával próbáltuk körbeírni, milyen a jó moderátor. „A moderátor olyan, mint a juhász, mert tereli a beszélgetést.” „A moderátor olyan, mint a játékmester, mert bemozgatja az embereket.” Sajnos sok olyan csoport van, ahol a gyorsabban gondolkodók és a jó előadókészséggel rendelkezők dominálnak, a résztvevők rendszeresen félbeszakítják egymást és a véleménykülönbséget konfliktusként élik meg.
Ezért mi is összehasonlítottuk, milyen a hagyományos (azaz az előbb említett) és a részvételi elvű csoport működése, amikor a résztvevők hallgatnak egymásra, mivel tudják, hogy az ő véleményüket is meghallgatják, és a problémát akkor tekintik megoldottnak, ha az összes résztvevő egyetért vele, és mindenki érti a javasolt megoldást és annak következményeit. Összeírtuk, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó moderátornak, és mire kell figyelni, hogy a jövőben mindenkinek könnyebb legyen elvállalnia ezt a feladatot. Talán ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a moderátor nem tolja magát előtérbe, nem az a cél, hogy ő mondja el a véleményét, hanem az, hogy a többieket bírja szóra.
Ezen az áprilisi alkalmon a résztvevőkkel közösen végigvettük név szerint a tagságot, és átbeszéltük, ki melyik tagsági körbe tartozik (kemény mag, aktív tagok, követők, érintettek), miben számíthatunk rájuk, miért értékes a jelenléte. A tagságépítés biztosítja a civil szervezetek számára a túlélést, amelyben a kommunikáció kulcsfontosságú szerepet tölt be. A minél nyitottabb belső kommunikáció a tagságon belül legalább annyira fontos, mint a külső emberekkel való kapcsolatfelvétel. Ha szeretnénk valakit bevonni a szervezetbe, fontos, hogy megtudjuk, ki ő, miért érdekelheti a részvétel, van-e érdekvédelmi tapasztalata. Ezért szituációs gyakorlatokon keresztül a kapcsolatépítő beszélgetést is gyakoroltuk, és a színészkedésen át egymást és magunkat is jobban megismertük.
Sokszor hallom, hogy ugyan külföldön minden más, az ellátórendszer is sokkal jobb, nálunk azonban ez megvalósíthatatlan, ennek az országnak nincs erre pénze, nem érdemes álomba ringatnunk magunkat. Nos, külföldön sem magától lett minden ilyen. Így egy következő áprilisi délutánon, belső képzéssorozatunk harmadik alkalmán a jóléti állam szerepéről és a külföldi ellátórendszer színvonaláról beszélgettünk. De mindenekelőtt egy filmmel kezdtük, ami vázlatosan bemutatta, hogy a fogyatékosok helyzete hogyan változott az évszázadok során, és az USA-ban hogyan sikerült nagy küzdelmek árán újabb és újabb jogokat kiharcolniuk maguknak – olyan jogokat, amik más emberek számára magától értetődőek, pl. egy épületbe való besétálás.
Rövid dokumentumfilm a fogyatékosok jogaiért harcoló mozgalom amerikai ágáról
A film itt tekinthető meg: film
A szöveg magyar átirata itt olvasható: magyar szöveg
Májusban és júniusban arról hallottunk érdekes dolgokat, hogy külföldön hogyan szerveződnek "egyszerű" állampolgárok. Egy-egy, az USA-ból Magyarországra látogató közösségszervező, Amanda Beels (Paraquad) és Joe Szakos (Virginia Organizing) látogatott el hozzánk, és mesélt a kampányolásról, a média használatáról és érdekes társadalmi akciókról, amikkel sikerült együttműködésre bírniuk a döntéshozókat. Erről bővebben itt egyik tagunk, Nagy József már beszámolt.
A képzések során sokat játszottunk is. Talán a legviccesebb az volt, amikor olyan dolgot kellett megosztanunk magunkról, amit a többiek nem tudnak rólunk. Amikor a labda hozzánk ért, nem volt mese, nekünk kellett beszélni. Volt vicces és bensőséges információ, kacagtató randevúk vagy más régi emlékek felevenítése, ami tényleg új oldalát tárta fel a másik embernek. És augusztus végére kiderült, hogy az NCA pályázatot is megnyertük.
Sebály Bernadett
