2015. március 13., péntek

Mentorhálózat találkozó - megalakult a csapat

2015. február 27-én, pénteken Mentorhálózatunk indító találkozóján voltunk Füzesabonyban, amit Pelyhe Sándor családjánál tartottunk meg 10 órától 14 óráig. Ez volt a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége alakuló mentorhálózatának második találkozója, erről számolunk most be.

A rendezvényen részt vettek Gyenes József, Fehér Vilmos, Ferenc Judit, Nagy József, Pelyhe Sándor, Pelyhéné Mónika és én, Barkóczi Judit, illetve Keszericéné Rab Jolán a Down Dada szolgálattól és Sebály Bernadett a Civil Kollégiumtól. A találkozón megbeszéltük, hogy miért hasznos a mentorálás, miben tudunk segíteni olyan családoknak, ahol sérült baba született, és egy jó mentor milyen: Hogyan kell viszonyulni a mentorálthoz? Miben tudunk segíteni a mentoráltnak? És hogy miben nem segítünk és mit nem csinálunk? Valamint mi a mentorszülő feladata? Nagyon sokat beszélgettünk közben. Bemutattuk az életünket, a családunkat. Nagyon jó hangulatban telt el az idő. Köszönjük szépen a részvételt azoknak a tagoknak, akik ott voltak!

Ezt a találkozót egy alapozó képzés előzte meg, amit 2014. novemberében tartottunk. Kb. 1 hónap múlva fogunk megint találkozni Egerben, amikor már kész lesz a szervezet új szórólapja és a Heves megyében élő halmozottan sérültek szempontjából sok-sok hasznos információval szolgáló kisokos. És onnantól tudunk előrelépni, felvenni a kapcsolatot azokkal a személyekkel (védőnőkkel, stb.), akik, ha szükség van rá, tudják jelezni a családoknak, hogyan tudják a mentorszülőkkel a kapcsolatot felvenni.

Köszönöm a Pelyhe családnak, hogy ott találkozhattunk náluk. Ami most elkezdődött, összefogással erősödik. És ha kitartunk, sok-sok éven keresztül tudunk segíteni a rászoruló családoknak.

Barkóczi Judit, Karácsond

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése