2015. március 14., szombat

Megnyílás, befogadás, megkönnyebbülés - megtartottuk második lélekerősítő foglalkozásunkat

2015. február 26-án megtartottuk második lélekerősítő foglalkozásunkat Egerben a Bartakovics Közösségi Házban. Ezt a foglalkozást dr. Balogh Beáta pszichológus tartotta. Nagyon élveztük az alkalmat, megkönnyebbültünk, és jó volt megnyílni egymás előtt.

Első feladatként a keresztnevünk kezdőbetűjével kellett egy ránk jellemző tulajdonságot kitalálni, és így bemutatkozni, sorban egymás után, de az előző neveket is elsorolva. Ilyenek jöttek ki: Bölcs Bea, Körültekintő Kati, Munkás Mária, Igazságos Ica, Angyal Anna, Gerinces Gizi, Igazmondó Ibolya, Áldozatos Ági, Magabiztos Mária és Zizegő Zoli. A bemutatkozás után pedig a következő történt: különös módon valakivel, akiről úgy gondoljuk, hogy a legjobban ismer bennünket cseréltünk személyiséget. Sok-sok érdekességet, újat tudtunk meg egymásról, hiszen ilyen mélységig nem volt alkalmunk még egymásba látni. Mindannyian az egészséges gyermekünkkel "mondattuk" el mindezt. Ismét sokat tanultunk, mivel jobban megnyíltunk, mint bármikor, szokásainkat, különböző tulajdonságainkat ismertük meg, így közelebb kerültünk egymáshoz. Mindannyian jól éreztük magunkat, és várjuk a következő alkalmat, lehetőséget. Köszönjük dr. Balogh Beátának.

Dancsné Barócsi Gizi, Eger

Az előző alkalomról itt olvashat. 

2015. március 13., péntek

Mentorhálózat találkozó - megalakult a csapat

2015. február 27-én, pénteken Mentorhálózatunk indító találkozóján voltunk Füzesabonyban, amit Pelyhe Sándor családjánál tartottunk meg 10 órától 14 óráig. Ez volt a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége alakuló mentorhálózatának második találkozója, erről számolunk most be.

A rendezvényen részt vettek Gyenes József, Fehér Vilmos, Ferenc Judit, Nagy József, Pelyhe Sándor, Pelyhéné Mónika és én, Barkóczi Judit, illetve Keszericéné Rab Jolán a Down Dada szolgálattól és Sebály Bernadett a Civil Kollégiumtól. A találkozón megbeszéltük, hogy miért hasznos a mentorálás, miben tudunk segíteni olyan családoknak, ahol sérült baba született, és egy jó mentor milyen: Hogyan kell viszonyulni a mentorálthoz? Miben tudunk segíteni a mentoráltnak? És hogy miben nem segítünk és mit nem csinálunk? Valamint mi a mentorszülő feladata? Nagyon sokat beszélgettünk közben. Bemutattuk az életünket, a családunkat. Nagyon jó hangulatban telt el az idő. Köszönjük szépen a részvételt azoknak a tagoknak, akik ott voltak!

Ezt a találkozót egy alapozó képzés előzte meg, amit 2014. novemberében tartottunk. Kb. 1 hónap múlva fogunk megint találkozni Egerben, amikor már kész lesz a szervezet új szórólapja és a Heves megyében élő halmozottan sérültek szempontjából sok-sok hasznos információval szolgáló kisokos. És onnantól tudunk előrelépni, felvenni a kapcsolatot azokkal a személyekkel (védőnőkkel, stb.), akik, ha szükség van rá, tudják jelezni a családoknak, hogyan tudják a mentorszülőkkel a kapcsolatot felvenni.

Köszönöm a Pelyhe családnak, hogy ott találkozhattunk náluk. Ami most elkezdődött, összefogással erősödik. És ha kitartunk, sok-sok éven keresztül tudunk segíteni a rászoruló családoknak.

Barkóczi Judit, Karácsond