A képen néhány tagunk mosolyog ránk egy meleg nyári napon Berekfürdőről. A kirándulást a Szülőszövetség támogatta, ezúton is köszönjük a felajánlásokat a minket támogatóknak. A fogyatékosokat nevelő családoknak sokat jelent, hogy biztonságos közegben, anyagi terhektől mentesen tudnak nyaralni gyermekeikkel. A nyár azonban nem csak nyaralással telt. Tavasztól kezdve jó pár képzést tartottunk. Ez azért is volt fontos, mert februárban beadtunk egy NCA pályázatot, ezért is szerettünk volna minél inkább készségek és a közösség szintjén is megerősödni. Egy csoporttalálkozón összegyűjtöttük, miben szeretnének fejlődni a tagjaink, és ez alapján állítottam össze a belső képzéseket.
Márciusban moderátorképzéssel indítottunk. A moderátor a csoportban az az ember, aki vezeti a beszélgetéseket. Az a feladata, hogy olyan légkört teremtsen, hogy minél több ember meg merjen szólalni, minél többen meg is hallgassák egymást, és a beszélgetést mindeközben mederben tartsa. Az eszmecserének legyen eleje és vége, és a résztvevők azt érezhessék, közösen hozzák meg a döntéseket. Egy-egy metaforával próbáltuk körbeírni, milyen a jó moderátor.
„A moderátor olyan, mint a juhász, mert tereli a beszélgetést.” „A moderátor olyan, mint a játékmester, mert bemozgatja az embereket.” Sajnos sok olyan csoport van, ahol a gyorsabban gondolkodók és a jó előadókészséggel rendelkezők dominálnak, a résztvevők rendszeresen félbeszakítják egymást és a véleménykülönbséget konfliktusként élik meg.
Ezért mi is
összehasonlítottuk, milyen a hagyományos (azaz az előbb említett)
és a részvételi elvű csoport működése, amikor a résztvevők hallgatnak egymásra, mivel tudják, hogy az ő véleményüket is meghallgatják, és a problémát akkor tekintik megoldottnak, ha az összes résztvevő egyetért vele, és mindenki érti a javasolt megoldást és annak következményeit. Összeírtuk, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó moderátornak, és mire kell figyelni, hogy a jövőben mindenkinek könnyebb legyen elvállalnia ezt a feladatot. Talán ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a moderátor nem tolja magát előtérbe, nem az a cél, hogy ő mondja el a véleményét, hanem az, hogy a többieket bírja szóra.
Áprilisban a tagság bevonásáról gondolkodtunk. Nagyon sok szervezetben probléma, hogy az aktív tagok úgy érzik, azoknak, akik nem tudnak eljönni a rendszeres találkozókra, nem jelent semmit a csoport, és egyszerűen magukra hagyják azokat, akik sokat raknak bele a szervezet működtetésébe. Ez ráadásul azt az érzetet is keltheti, hogy a szervezet kicsi és erőtlen. Pedig ez nem így van.
Minden szervezetben van egy dicséretre érdemes kemény mag, 15-30 fő, akik szorgos munkájukkal sokat tesznek a szervezet működéséért. Szerencsés esetben mindig van ennyi ember a kemény magban, és így azok, akik kicsit elfáradnak, vagy családi problémájuk van, háttérbe tudnak vonulni, és nem omlik össze a szervezet. Viszont
a szervezet holdudvarában lévő tagok is nagyon fontos szerepet látnak el. Ők azok, akik néha-néha eljönnek egy-egy találkozóra, nyomon követik a munkát, a távolból besegítenek, vagy éppen egy idő után akár be is vonódnak a kemény magba. De azok is nagyon fontosak, akik csak egy-egy nagyobb eseményre (pl. egy döntéshozóval való kerekasztal-beszélgetésre, vagy éppen egy tüntetésre) jönnek el. Noha ez csak egy-két alkalom az évben,
a csoport mégis
kizárólag velük tud tömegbázist felmutatni. Ha a csoport jól szervezett, képes arra, hogy ezekre a kulcsfontosságú eseményekre mobilizálja a holdudvart, ami mindig feltölti energiával az embereket, és segít a rendszeres munkába való bevonódásra is.
Ezen az áprilisi alkalmon a résztvevőkkel közösen végigvettük név szerint a tagságot, és átbeszéltük, ki melyik tagsági körbe tartozik (kemény mag, aktív tagok, követők, érintettek), miben számíthatunk rájuk, miért értékes a jelenléte.
A tagságépítés biztosítja a civil szervezetek számára a túlélést, amelyben a kommunikáció kulcsfontosságú szerepet tölt be. A minél nyitottabb belső kommunikáció a tagságon belül legalább annyira fontos, mint a külső emberekkel való kapcsolatfelvétel. Ha szeretnénk valakit bevonni a szervezetbe, fontos, hogy megtudjuk, ki ő, miért érdekelheti a részvétel, van-e érdekvédelmi tapasztalata. Ezért szituációs gyakorlatokon keresztül a kapcsolatépítő beszélgetést is gyakoroltuk, és a színészkedésen át egymást és magunkat is jobban megismertük.
Sokszor hallom, hogy ugyan külföldön minden más, az ellátórendszer is sokkal jobb, nálunk azonban ez megvalósíthatatlan, ennek az országnak nincs erre pénze, nem érdemes álomba ringatnunk magunkat. Nos, külföldön sem magától lett minden ilyen. Így egy következő áprilisi délutánon,
belső képzéssorozatunk harmadik alkalmán a jóléti állam szerepéről és a külföldi ellátórendszer színvonaláról beszélgettünk. De mindenekelőtt egy filmmel kezdtük, ami vázlatosan bemutatta, hogy a fogyatékosok helyzete hogyan változott az évszázadok során, és az USA-ban hogyan sikerült nagy küzdelmek árán újabb és újabb jogokat kiharcolniuk maguknak – olyan jogokat, amik más emberek számára magától értetődőek, pl. egy épületbe való besétálás.
Rövid dokumentumfilm a fogyatékosok jogaiért harcoló mozgalom amerikai ágáról
A film itt tekinthető meg: film
Az 1960-as években dübörgő polgárjogi mozgalom a fogyatékos érdekvédelemnek is nagy lendületet adott.
Fogyatékosjogi aktivisták és jogvédők felvonulásokat és tüntetéseket szerveztek, ülősztrájkot tartottak, sőt még buszokat is megállítottak, és épületeket is eltorlaszoltak, hogy megmutassák, nekik is pont ugyanannyi joguk van eljutni valahova, mint bárki másnak, és ez inkább odafigyelés, mint pénz kérdése az állam részéről.
A társaságot nagyon meghatotta a kisfilm, különösen az a rész, amikor 1990 tavaszán az akadálymentesítésért folyó küzdelemben a fogyatékos közösség tagjai összegyűltek a Kapitóliumnál Washingtonban. elárasztották az épület környékét, kivetették magukat a tolókocsijukból, és
kezüket, könyöküket, hátukat használva cm-ről cm-re másztak fel a Kapitólium lépcsőin, ami akkor még nem volt akadálymentes. A legfiatalabb közöttük egy 9 éves lány volt. Ez a látvány adta meg a végső lökést a döntéshozóknak egy kulcsfontosságú törvény megszavazásához, amely tiltott minden nemű megkülönböztetést és biztosította az egyenlő hozzáférést a közszolgáltatásokhoz, a telekommunikációs eszközökhöz, és sok minden máshoz. Ezen alkalmon arról is hallhattunk, hogy milyen az
ellátórendszer minősége külföldön. Erről Verdes Tamás (TASZ) mesélt nekünk, különös tekintettel a halmozottan sérületeket nevelő családok támogatására, a fogászati és a lakóotthoni ellátásra.
Májusban és júniusban arról hallottunk érdekes dolgokat, hogy külföldön hogyan szerveződnek "egyszerű" állampolgárok. Egy-egy, az USA-ból Magyarországra látogató közösségszervező, Amanda Beels (
Paraquad) és Joe Szakos (
Virginia Organizing) látogatott el hozzánk, és mesélt a kampányolásról, a média használatáról és érdekes társadalmi akciókról, amikkel sikerült együttműködésre bírniuk a döntéshozókat.
Erről bővebben itt egyik tagunk, Nagy József már beszámolt.
A képzések során sokat játszottunk is. Talán a legviccesebb az volt, amikor olyan dolgot kellett megosztanunk magunkról, amit a többiek nem tudnak rólunk. Amikor a labda hozzánk ért, nem volt mese, nekünk kellett beszélni. Volt vicces és bensőséges információ, kacagtató randevúk vagy más régi emlékek felevenítése, ami tényleg új oldalát tárta fel a másik embernek. És augusztus végére kiderült, hogy az NCA pályázatot is megnyertük.
Sebály Bernadett
