A Szülőszövetségben mindannyian átéltük, milyen megrázkódtatást jelent, ha egy családba sérült gyermek születik. Le voltunk fagyva, nem tudtuk, kihez lehet fordulni segítségért, milyen támogatást lehet igénybe venni, mit jelent ez majd lelkileg a család életében. Hosszú évekbe telt, amíg kitapogattuk a lehetőségeinket. Ez vezetett minket arra, hogy saját tapasztalatainkat megosszuk másokkal, akik hasonló cipőben járnak, hogy nekik valamivel könnyebb legyen megbirkózni a helyzetükkel. Így néhány hónapja úgy döntöttünk, hogy szülői mentorhálózatot alapítunk Heves megyében. A mentorok érintett szülők, akik segíteni tudnának a családoknak abban, hogy mik a jogaik, milyen támogatás illeti meg őket, hogyan tudnak kijárni dolgokat, és lelkileg is segítséget tudnának nyújtani. 2014. október 11-én ennek érdekében képeztük magunkat.
Hosszú idő óta nem tudtam elmenni találkozókra, gyűlésekre betegségem miatt. Örültem, hogy végre épp egy olyan találkozón vehettem részt, mely nagyon érdekes és hasznos volt számomra. Szerettük volna látni, hogyan is működik a gyakorlatban egy mentorhálózat, ezért meghívtuk a Down Alapítvány – Down Dada Szolgálat pécsi hálózatának képviselőjét, Keszericéné Rab Jolánt. Az ő tapasztalataikat hallgatva aztán kitaláltuk, mi milyen mentorhálózatot szeretnénk: miért hasznos a mentorálás, milyen a jó mentor, mi és mi nem feladata. Ebben Udvarhelyi Tessza (Közélet Iskolája) és Sebály Bernadett (TASZ) volt a segítségünkre.
Jolán nagyon érdekes és szomorú történetet mesélt mint érintett szülő a down szindrómás leánygyermekéről. Azt gondolom, többen is vagyunk, akik nem igazán voltak eddig tisztában azzal, hogy milyen is egy down szindrómás sérült ember. Ez most világossá vált előttünk, ami nagyon fontos! Hiszen csak úgy tudunk bánni egy sérült emberrel, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen is ő valójában. Jó lenne, ha az ún. egészséges emberek is többet tudnának a sérült emberekről.
Miért is alakult meg a Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülők mentorhálózata, a Down Dada szolgálat? Az orvosok olykor nagy hibákat követnek el, rosszul diagnosztizálnak, embertelenül bánnak az érintettekkel. A rendszer nem sok segítséget nyújt ezeknek a családoknak. Jolika elmondta, hogy a sok saját élmény megtapasztalása után megérett a családokban, hogy másoknak is tudnának segíteni, ezért összefogtak és Zánkán alakult meg a mentorhálózat, melynek az volt a célja, hogy az érintett szülők más érintett szülők mellé álljanak, lelki támaszt, útmutatást nyújtsanak egymásnak. Írásos anyaguk van arról, milyen a jó segítő, mit és hogyan kell csinálni és ki lehet mentor. Országos hálózatot építettek ki, ami jól működik. Képzéseket indítottak a Dadáknak, tréninget a családoknak, ami összetartja őket és szorosabb kapcsolat alakul ki egymás között. Érzik, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.
Ezután beszéltünk arról, hogy nálunk, a halmozottan sérülteknél is jó lenne ezt a hálózatot kiépíteni, de a különböző sérültek esetében nehezebb lesz. Jolika felajánlotta, hogy ha igényt tartunk rá, ő segít a mentorhálózat kiépítésében. Többen elmeséltük, milyen hátrányok származnak/tak a sérült gyermekünkkel kapcsolatban az információhiány miatt.
Azért is tetszett ez a találkozó, mert a másik meghívott vendég, Tessza gondoskodott arról, hogy ne legyen hosszú és unalmas a hivatalos rész, és játékos keretek között gondolhassuk végig, mi a Szülőszövetségben milyen mentorhálózatot szeretnénk építeni. Játékos bemutatkozással mértük fel, milyen sok családdal is vagyunk lazább-szorosabb kapcsolatban a megyében, aztán egy játékon keresztül - képzeletbeli aknamezőn kellett keresztülvezetnünk bekötött szemű társainkat - sokat megértettünk abból, milyen a jó mentor, mire kell figyelni ahhoz, hogy valódi segítséget, az életben támpontokat tudjunk nyújtani másoknak. Szerepjátékot is játszottunk, ahol mentorként kellett tanácsot adni egy képzeletbeli helyzetben. A végén egy „pókhálós” gyakorlattal oldottuk a feszültséget, kifejezvén összetartozásunkat a szervezetben. Javasolnám, hogy minden találkozón legyen valami hasonló, mert a sérült embereket nevelő szülők élete a mindennapokban nagyon nehéz és szükségünk van a feloldódásra.
Köszönet a szervezőknek, hasznos és jó hangulatú találkozó volt. Remélem, a többiek is így gondolják!
Orbánné Ancsa, Kisköre
2014. november 3.
Képek a találkozóról.
