Egy sérült ember ápolása munka, cserébe nem könyöradomány járna

A halmozottan sérülteket nevelő szülők 24 órás feladatot látnak el. Pszichikailag és fizikailag erősen terhelve, hétköznap, vasárnap, napról napra. Nagyon szeretnénk, ha minden ember, beleértve a törvényhozókat is rálátnának az életnek erre az árnyékosabb oldalára, megismernék az ott élőket, és ezáltal elérnénk, hogy az ápolási díj elérje a mindenkori minimálbér összegét, sőt meg is haladná azt, hiszen több családnak is ez az egyetlen jövedelemforrása!

A kiszolgáltatott emberekről nem csak a közvetlenül Őket körül vevőknek kellene gondoskodni, hanem a társadalomnak, a törvényhozóknak is nagyobb empátiával és felelősséggel kellene Őket megtisztelni. Sajnos Ők nem tudnak harcolni önmagukért, vannak, akik szomjaznának, ha nem itatná meg valaki, de Ők is értékes emberek! Van, amiben Ők jobbak, mint más.

A halmozottan sérült személyekről gondoskodó családok rendkívül nehéz helyzetben élnek, sokszor egy keresetből vagy ápolási díjból. Lehetőséget kellene teremteni arra, hogy aki nem az ápolási díjból akar élni, hanem dolgozni szeretne, munkát vállalhasson! Ehhez szükség lenne olyan kis létszámú, családias nappali otthonokra, ahol a szülő napközben biztonságban tudhatja a gyermekét. A munkahelyen pedig előnyben kellene részesíteni azt a munkavállalót, aki halmozottan sérült személyről gondoskodik.

Itt kell, hogy idézzem, egy kedves sérült embertársam mondatát, aki mozgásában erősen korlátozott, testi, lelki fájdalmakkal küzd a mindennapjaiban: „Mi, sérültek vagy bármilyen mássággal élők azért vagyunk itt a Föld nevű bolygón, hogy ne hagyjuk kiveszni az emberekből, ebből a világból az emberséget.” Ugye micsoda feladat! Nincs szabadság, nincs nyugdíjba vonulás, egy egész életre szól!

Tudatni akarjuk a törvényhozókkal, hogy igenis léteznek olyan embertársaik is, akik az élet árnyékosabb oldalára születtek, kiszolgáltatottak az egészséges társadalomnak és az Őket körülvevő embereknek. Tulajdonképpen tudnak is róluk, hogy léteznek, egy problémának látják, de azt már nem tudják, hogy nekik is felelősségük a róluk való gondoskodás, a velük való törődés. A szülők, a családok sokkal több elismerést érdemelnének! 

Czibere Mihályné Marika

A Kun család bemutatkozik

Andris vagyok, 16 éves, Négyes faluból, Borsodból. Halmozottan sérült vagyok, ágyhoz és kocsihoz kötve napi 24 órában segítségre szorulok. Van egy 5 éves testvérem, Emese Beáta. Így élünk Anyukámmal, és nevelőapámmal, aki sajátjaként nevel. Sajnos születésemkor megfertőztek egy vírussal, ennek következtében lettem sérült gyermek.

Kati, Attila és Andris

Mit jelent az aktív állampolgárság? - beszámoló egy közösségszervező képzésről

2013. május 10-11-én a Szülőszövetség képviseletében közösségszervező képzésen vettünk részt a szlovákiai Zólyomban. Sok tapasztalatot hoztunk haza a csoportnak az aktív állampolgárságról.

Ketten indultunk Egerből, Ragóné Icus és én, Bodnárné Ica. Korán kellett kelni, mert ¾ 8-kor volt a találkozó Budapesten a Hősök terénél. Megismerkedtünk az útitársainkkal és elindultunk a szlovákiai Zólyomba. Útközben egy-egy szép fotót készítettem. Elkéstünk, de nagy szeretettel vártak bennünket, és addig nem kezdték el a programot. 5 országból voltak jelen. Lengyelek, szlovákok, macedónok, ukránok és mi, magyarok. Töményen kaptuk az anyagot, egy segítő, Betti tolmácsolt nekünk, és mi csak írtunk és írtunk.

Nagyon sok hasznos tanács volt, amit mi magunk is hasznosítani tudunk. Például a szervezetépítés, ami nálunk is működik. Egy szervezet tagsága több szintre osztható. Van a belső mag, nálunk ők az elnökségi tagok, mert ők mindig ott vannak a megbeszéléseken. A következő kör az elkötelezett tagok, ezek vagyunk mi, akik időközönként jövünk. A harmadik kör, akik a követők, és ők azok, akik évente az éves találkozóra jönnek el. A negyedik kör a közösségi érdekcsoport. A cél az, hogy minél többen legyünk, minél több feladatot vállaljunk. 

Az egyik szlovák előadó, Sanja Nikolov közösségszervező volt, Chuck Hirt, egy amerikai közösségszervező segített nekik elindulni. A helyiek ennek hatására a közösség tagjai számára fontos ügyekben csoportosan kezdték el képviselni az érdekeiket. Anna Karailieva is egy közösségszervező koordinátor, neki a feladata a pénzszerzés. Adományokat gyűjt. A pénz által barátokat, támogatókat szereznek. Ezután volt labdajáték, ami szintén tanulságos volt. Pihenőként ebédeltünk, és Chuck megtisztelt bennünket azzal, hogy az asztalunkhoz ült. Délután még keményebben folyt az előadás este 18-ig.

Nem bírtuk tovább. Vacsora után tettünk egy nagy sétát a városban, megnéztük a nevezetességeket. A várat, a főteret, mi elmentünk, és a városfalat is megnéztük. Tetszett, szép város, és meg is jegyeztem, hogy olyan, mint Eger. Az iskola, ahol tartották az előadást, fent van a hegyen, mint Egerben a főiskola. A főtéren két templomot is lefotóztam, az egyik a katolikus és a másik a református templom. Beültünk egy kicsit az egyik vendéglátóhelynek a teraszára. Viszont itt ittunk egy jó nagy pohár barna sört, a legfinomabbat. Vissza már taxival mentünk a szállásunkra.

Másnap reggel 8-kor reggeli volt, és folytattuk a programot, beszámolókat hallgattunk meg és terepszemlére mentünk, ahol megmutatták nekünk a hiányosságokat és a sikereiket. Láttunk kutyakiképző telepet, ami tetszett. A séta után ebéd volt és mindenki indult haza. A csodálatos út hosszú volt, mert egy kicsit eltévedtünk, de jó volt, szép volt köszönjük ezt a lehetőséget. Legközelebb is vállalunk ilyen feladatot.

Képek a képzésről.

Bodnár Béláné Ica és Ragóné Icus

2013. május 12.

A Czibere család bemutatkozik

Czibere Zsuzsa vagyok, 37 éves. Közös utazásom és kalandjaim e földi pályán 1976. januárjában kezdődtek a családommal. Születésem után agyi sérülést szenvedtem. Sajnos makacs epilepsziás rohamaim is vannak, ezért sokszor szorulok orvosi segítégre.
Szüleim és a testvérem a családjával együtt nagy szeretettel és törődéssel vesznek körül. Szeretem az embereket, a társaimat, szeretek bohóckodni, zenét hallgatni, autózni. Szeretek babákkal játszani, mesés, képes könyveket nézegetni, építőzni.
Születésemtől fogva Egerben élek, 8 éves korom óta felváltva az otthonomban a családommal és egy intézetben a társaimmal. Anyukám is az intézetben dolgozott, ezért munkája közben sokat tudtunk együtt lenni, a pihenőnapjain pedig én is otthon voltam vele. Az álmunk egy jó lakóotthon lenne, ahol családiasabb  körülmények között élhetnék, akkor is, ha családom már nem lesz nekem. Erre sajnos nem nagy esélyünk van, de azért mi optimistán reménykedünk.
Igyekszünk megélni a mát jól, igyekszünk maximálisan élhetőbbé, szebbé, tartalmassá tenni az életünket. Megkeressük az apró örömöket is. Nem hagyjuk, hogy mi csak az élet árnyékos oldalán legyünk, igyekszünk fényt vinni az életünkbe. Értékelünk minden együtt töltött percet, és azt igyekszünk, kölcsönös szeretetben megélni.
Tagjai vagyunk a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének. Igyekszünk, amennyire tudunk, a rendezvényeken és a feladatokban részt venni.

Marika és Zsuzsika