2014. december 26., péntek

Lelkiekben erősítjük magunkat! - megtartottuk az első lélekerősítő foglalkozást

2014. október 25-én a Márai Látogatóközpontban találkoztunk Egerben. A csoporttalálkozó célja eltért az eddigiektől, ugyanis "lélekerősítő" foglalkozást tartottunk. A halmozottan sérülteket nevelő szülők nagyon le vannak terhelve lelkileg, ezért nagy szükségünk van arra, hogy felszabaduljunk, dolgozzunk magunkon. A pszichológiai kört Lévai Ágnes pszichológus, gyakorlott szakember vezette, aki Nyíregyházáról érkezett hozzánk.

Először is szerepjáték formájában történt a bemutatkozás. Nagyon érdekes volt, egymást mutattuk be, és utána megbeszéltük, milyen érzés volt hallani azt, hogy más mondja el rólam a tudnivalókat, illetve nekünk milyen érzés volt mást bemutatni.

Következő feladatként azt kaptuk, hogy képeket kellett választanunk, 2 db-ot és erről elmondani, miért ezt választottam, mit juttat eszembe a kép látványa.

Utána rajzoltunk: fát, választott színekkel, és tetszés szerinti formákat. A rajzokat körbeadtuk, mindenkinek egy gondolatot kellett hozzáfűznie, aztán mindezt megbeszéltük.

Következő lépésként a fára kellett helyezni magunkat, valamennyien más-más megoldást rajzoltunk. Ezt is megbeszéltük,vajon miért oda rajzoltam magam.

Az utolsó feladat ez volt: 3 gondolatot írtunk fel egy papírra arról, hogy mi az, ami mostanában leginkább foglalkoztat bennünket. Erről is volt mit beszélgetnünk.

Nagyon érdekesnek találtuk mindannyian, jól éreztük magunkat, tanulságos "játékok", feladatok voltak.

Megállapítottuk: nagyon fontos az önmagunkra figyelés, és hogy ilyen összejövetelekre nagyon nagy szükségünk van!

Reméljük következő alkalommal, több érdeklődő lesz, mert jövő februárban folytatjuk!

Dancsné Barócsi Gizi, Eger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése